Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TERMÉSZETLÁTOGATÁS

TERMÉSZETLÁTOGATÁS

A természet bármilyen célú emberi látogatása a „természethasználat” része, a nem hivatásszerű látogatás pedig különböző célú turizmusként kezelhető. Lehet azonban a látogatás jogsértésnek, törvényben meghatározott esetekben szabálysértésnek vagy természetkárosítás bűncselekményének, illetve közigazgatási szabályszegésnek a forrása is. A menüpont ismeretterjesztő célja a jogsértések megelőzése a természet védelme érdekében – annál is inkább, mert sok a világhálón a hiteltelen információ.

Hazánk területének több mint egyötöde erdő, amely több ok miatt vonzza a turizmust, beleértve a vadkempingezést is. Az egyik fő ok az erdő szépsége, a környezeténél egészségesebb levegője és csendje mellett a rejtekhely mivolt: a tisztásokat, nyiladékokat és az embermagasság alatti fiatalosokat nem számítva rövid a látótávolság, és sok a takarás.

Csábítóak országterületünk több mint 3 %-át kitevő állóvízek és vízfolyások, illetve azok partjai, számtalan hely a turizmus célpontja.

Különösen vonzóak lehetnek a védett természeti és az azokon kívüli Natura 2000 területek is. Erdeinknek több mint 40 %-a, hazánknak pedig több mint 22 %-a ilyen kiemelt természetvédelmi oltalom alatt álló terület.

Az erdő látogatására vonatkozó alapvető törvényi szabályokat az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (erdőtörvény, Evt.) 91 - 96. §-ai, tűzgyújtás vonatkozásában 65 - 67. §-ai, haszonvételekhez kapcsolódóan pedig 68 - 69. §-ai állapítják meg.

Védett természeti és Natura 2000 területre, valamint védett természeti értékekre a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (természetvédelmi törvény, Tvt.) állapít meg hasonlóan alapvető szabályokat, különösen a 38. és a 40. továbbá a 40-42. §-aiban. A védett természeti értékek és területek Tvt. 36. § (2) bekezdésében meghatározott természetvédelmi kezelése magában foglalja a bemutatást is. A védett természeti értékek és az országos jelentőségű védett természeti területek természetvédelmi kezelői a működési területüknek megfelelően a nemzeti park igazgatóságok. Az általuk végzett bemutatás a látogatás irányítása is térben és időben. A természetvédelmi alapfogalmakat lásd Tvt. 4. §, alapelveket 5.§ alatt.

Megjegyzés: nincsenek éles határok a természet és a lakott területek (települési belterületek) között, számos vadon élő állatfaj városokban is életfeltételekre talál.

I. LÁTOGATÁS ÉS VADKEMPING

A természetlátogatáson belül a vadkempingezés kérdése és problémája nem ritkán merül fel egyrészt elméletben a világhálón, másrészt a természet őrzésének gyakorlatában. Lássuk a természetbeni sátorozással és közlekedéssel kapcsolatos törvényi szabályozások összefoglalását!

1. ERDŐTERÜLET

Mit tehet erdőben az erdő látogatója, vagyis aki az erdőben nem erdőgazdálkodással összefüggő tevékenység céljából tartózkodik?

Közlekedési eszköz

Az erdőtörvény szerint az állam illetve a helyi önkormányzat 100 %-os tulajdonában álló erdőben - amennyiben más jogszabály nem korlátoz, vagy az arra jogosult nem rendelt el korlátozást - szabad gyalogosan, emberi erővel hajtott kerékpárral, lóval, valamint erdei úton lóval vontatott sport- ill. turisztikai célú járművel közlekedni. Nem az említett tulajdonú erdőben az erdei úton kívüli lovaglást és kerékpározást az erdőgazdálkodó megfelelő jelzéssel megtilthatja. A törvény további korlátozásokat is tartalmaz a megjelölt turista- vagy kerékpáros utak, erdősítés területe, erdőrezervátum magterülete és más vonatkozásokban, továbbá tiltja a quaddal, motorkerékpárral való erdei közlekedést. Erdőben látogatás céljából járművel közlekedni csak a közforgalom számára megnyitott erdészeti magánúton vagy járműközlekedésre kijelölt erdei úton szabad.

bukkos.jpgAz 1. képen: csupasz bükkös - jól belátható

Sátorozás

Erdőben 24 órát meghaladóan üdülési-sportolás célból tartózkodni, táborozni, sátrat felverni az erdőgazdálkodó hozzájárulásával szabad. Az erdőgazdálkodó az erdőtörvényben meghatározott esetekben átmenetileg korlátozhatja és feltételhez kötheti az erdő látogatását, az ott-tartózkodást.

Tűz gyújtására és fenntartására erdőben az erdőgazdálkodó írásbeli engedélye birtokában levő személy jogosult, kivéve az erre a célra kijelölt és az erdőgazdálkodó által kialakítható tűzrakó helyeket, de ott is csak abban az esetben, amennyiben nincs fokozott tűzveszély.

Haszonvétel

Nem csak a tűzgyújtás nem megengedett a kijelölt tűzrakóhelyeken kívül az erdőben, hanem a tüzelőanyag gyűjtés sem. Az elhalt fekvő fa és gally gyűjtése, illetve elhalt száraz ág nyesése, a kidöntött fáról történő gally gyűjtése, cserje kitermelése, élő és elhalt cserjék hajtásainak gyűjtése ugyanis erdei haszonvételnek minősül, amit az erdőgazdálkodó gyakorolhat, illetve amelynek feltételeit jogszabályi keretek között az erdőgazdálkodó jogosult meghatározni.

Hasonlóan erdei haszonvétel a gomba, vadgyümölcs, virág, gyógynövény gyűjtése, valamint az erdei forrásvíz hasznosítása. Az állam 100 %-os tulajdonában álló erdőben azonban az erdőgazdálkodó köteles tűrni az egyéni szükségletet meg nem haladó mennyiségű gomba, gyógynövény és vadgyümölcs gyűjtését (2 kg/fő/nap), valamint forrásvíz elhordását.

screenshot_20210328-080034_chrome-3.jpg

A 2. képen: védett természeti területeket jelölő táblák

2. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK

Védett természeti területen - beleértve természetesen az erdő művelési ágú területet is - a természetvédelmi törvény biztosít kiemelt oltalmat a természet számára. Az erdei haszonvételt illetően védett természeti területen levő erdőben nem érvényes a fent említett egyéni szükségletre történő szabad gyűjtés, mert többek között a gyűjtéshez és a horgászathoz is a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. Ugyancsak természetvédelmi hatósági engedély kell technikai sporttevékenységhez, sportversenyhez, járművel történő közlekedéshez az arra kijelölt utak és az engedélyezett tevékenységhez szükséges munkagépek kivételével, továbbá az engedélyezett és kiépített tűzrakóhely kivételével erdőterületen tűz gyújtásához. További szabályokat és kivételeket a védett természeti terület természetvédelmi kezelési terve határozhat meg, valamint a természetvédelmi hatóság is korlátozhat vagy tilthat. A természetvédelmi kezelési tervben foglalt előírások minden ott tevékenységet folytatóra kötelező erejűek.  

3. FOKOZOTTAN VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK

Fokozottan védett természeti területre további korlátozó szabályozások érvényesek. A területre történő belépéshez a jelzett turistautak és a tanösvények kivételével természetvédelmi hatósági engedély szükséges, a természetvédelmi kezelési terv pedig részletes szabályokat tartalmaz. 

4. VÉDETT, FOKOZOTTAN VÉDETT TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A védett és a fokozottan védett természeti értékek, köztük a növények és gombák védett természeti területen kívül is kiemelt természetvédelmi oltalom alatt állnak. A védett növények természetvédelmi értéke 5.000 Ft/egyed, 10.000 Ft/egyed vagy 50.000 Ft/egyed, a védett gombáké 5.000 Ft/termőtest vagy 10.000 Ft/termőtest, a fokozottan védett növényeké 100.000 Ft/egyed vagy 250.000 Ft/egyed. A természetvédelmi törvény előírásai szerint a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges többek közt védett növényfaj egyedének, virágának, termésének gyűjtéséhez. A védett és a fokozottan védett természeti érték állami tulajdont képez. Az egyed fogalmát lásd Tvt. 4. § p) pont! A Tvt. 42. § (1) bekezdése tiltja a védett növényfajok egyedeinek és élőhelyeinek veszélyeztetését, károsítását, a 43. § (1) bekezdés pedig a védett állatfajok egyedeinek zavarását, élettevékenységének veszélyeztetését.

5. BARLANGOK

A barlangok látogatásával foglalkozó miniszteri rendeleti szintű jogi szabályozás 2021. május 13-ával változik. Hatályát veszti ugyanis a barlangok nyilvántartásáról, a barlangok látogatásának és kutatásának egyes feltételeiről, valamint a barlangok kiépítéséről szóló 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet, és hatályba lép az agrárminiszter 17/2021. (IV. 9.) AM rendelete a barlangok látogatásának és kutatásának egyes feltételeiről, valamint a barlangok kiépítéséről és hasznosításáról. 

II. A TERMÉSZET ŐRZÉSE

A természet őrzését a természettel összefüggő feladatokat végző, különböző jogállású, és egymástól eltérő intézkedési jogosultságokkal rendelkező alábbiakban felsorolt személyek látják el a vonatkozó törvények alapján.

1. Természetvédelmi őrzés: természetvédelmi őr (állami), önkormányzati természetvédelmi őr.

2. Erdőterületek erdőgazdálkodói őrzése (erdőőrzés): rendészeti feladatokat ellátó erdészeti szakszemélyzet.

3. Vadászterületek őrzése (vadőrzés): hivatásos vadász.

4. Halgazdálkodási vízterületek őrzése (halőrzés): állami halőr, hivatásos halőr.

A természetvédelmi őrzést önkéntes állampolgárként polgári természetőrök segítik, a halgazdálkodási vízterületek őrzését pedig sok esetben társadalmi halőrök látják el.

Segíti a természet őrzését a termőföldek őrzése a mezőőrökkel, valamint adott esetben a közterület-felügyelet.

A rendészeti feladatokat ellátó hivatásos személyek egyenruhában illetve formaruhában, szolgálati jelvénnyel és különböző szolgálati felszereléssel végzik munkájukat.

III. VONATKOZÓ TÖRVÉNYEK

1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól (Ktv.)

1995. évi törvény a vízgazdálkodásról

1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról (Tűtv.)

1996. évi LIII. törvény a természet védelméről (Tvt.)

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99600053.tv

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról (Vtv.)

2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről (Tfvt.)

2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról (Evt.)

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0900037.tv

2013. évi CII. törvény a halgazdálkodásról és a hal védelméről (Hhvtv.)

2016. évi CLVI. törvény a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól (Tur. tv.)

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.)

2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről (Szabs. tv.)

2017. évi CXXV. törvény a közigazgatási szabályszegések szankcióiról

1997. évi CLIX. törvény a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról (Fbtv.)

1999. évi LXIII. törvény a közterület-felügyeletről (Kftv.)

2012. évi CXX. törvény az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról 

IV. NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁGOK ÉS ERDÉSZETI ZRT-k

Nemzeti park igazgatóságok - az országosan védett természeti területek és a védett természeti értékek állami természetvédelmi kezelő szervei

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI), Jósvafő

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI), Csopak

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), Eger

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI), Pécs

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI), Budapest

Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság (FHNPI), Sarród

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI), Debrecen

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI), Kecskemét

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI), Szarvas

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság (ŐNPI), Őriszentpéter

*

Állami erdészeti zártkörűen működő részvénytársaságok (zrt.) - az állami tulajdonú erdők állami erdőgazdálkodói

Bakonyerdő Zrt. - Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt., Pápa

Budapesti Erdőgazdaság Zrt., Budapest

DALERD Zrt. - DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt., Szeged

EGERERDŐ Zrt. - EGERERDŐ Erdészeti Zrt., Eger

ÉSZAKERDŐ Zrt. - ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt., Miskolc

Gemenc Zrt. - Gemenc Erdő- és Vadgazdaság Zrt., Baja

Gyulaj Zrt. - Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt., Tamási

IPOLY ERDŐ Zrt., Balassagyarmat

KASZÓ Zrt. - KASZÓ Erdőgazdaság Zrt., Kaszó

KEFAG Zrt. - KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., Kecskemét

KAEG Zrt. - Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt., Győr

Mecsekerdő Zrt., Pécs

NEFAG Zrt. - NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt., Szolnok

NYÍRERDŐ Zrt. - NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., Nyíregyháza

Pilisi Parkerdő Zrt., Visegrád

SEFAG Zrt. - SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., Kaposvár

Szombathelyi Erdészeti Zrt., Szombathely

TAEG Zrt. - TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., Sopron

VADEX Mezőföldi Zrt. - VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt., Székesfehérvár

VERGA Zrt. - VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt., Veszprém

Vérteserdő Zrt., Tatabánya

ZALAERDŐ Zrt. - Zalaerdő Erdészeti Zrt., Nagykanizsa

2021. május - Dr. Temesi Géza